Információk

A cég 2004-ben alapult Keramix Burkolóanyag Kft néven.  Az első néhány évben a tevékenység kifejezetten a hidegburkolatok kínai importjára és gyári képviseletre koncentrálódott. Vevők elsősorban kereskedelmi, vendéglátó és lakóingatlanok beruházói, kivitelezői voltak. Autószalonok, bevásárlóközpontok, később wellness fürdők és szállodák.

Vevői igényeket követve a szortiment szélesedett előbb fürdőszoba bútorokkal, zuhany kabinokkal, szaniterekkel, majd világítás technikai eszközökkel.

A partnerek összetétele szintén kibővült a Multi áruházláncokkal (Kika, Bauhaus, Bricostore).

2010-ben a kibővült szortiment és a külföldi terjeszkedés miatt a cég neve Keramix Hungary Kft.-re változott.

 Ekkorra a világítás technikai eszközök már az árbevétel több mint harmadát tették ki, ezért a cég úgy döntött, hogy LED Panelek gyártásába kezd. A döntést megerősítette, hogy 2011-ben az EU meglehetősen magas antidömping vámot szabott ki a Kínai származású burkolatokra.

 A gyártáshoz szükséges gépek, eszközök beszerzése Uniós forrással valósult meg „Komplex technológiai fejlesztés” keretén belül.

A gyártó eszközök mellett egy LED és egyéb fényforrások élettartamát vizsgáló mérőműszer is beszerzésre került, ezzel a cég biztosítani tudja, hogy a LED panelekbe beépülő fényforrások, valóban teljesíteni tudják a névleges élettartamot.

Cégadatok

Keramix Hungary Kft.

Székhely: 2030 Érd Kossuth Lajos utca 122.

Telephely: 2462 Martonvásár, Szent László út 44.

Adószám: 13306564-2-13

Cégjegyzékszám: 13-09-180468

Számlaszám:


Ajánlat/Kapcsolat

Telefonon a +36 22 399 534, vagy a +36 70 285 7023 számon, E-mailben a info@keramix.hu címen vagy alábbi űrlap kitöltésével léphet munkatársainkkal kapcsolatba, illetve kérheti ajánlatunkat.